
bemutatkozás
Üdvözöllek az Áldás, az állati kozmetika weboldalán!
Kutyakozmetikám Tárnokon található, várok minden négylábút fajta és méretkorlátozás nélkül.
Legyen szó nyírásról, vagy trimmelésről, kis kedvenced azt kapja, amit igazán megérdemel.

betti
Bana Bettina vagyok, az „Áldás az állati kozmetika” tulajdonosa. Sokatok számára lehetek már ismerős.
2011 decemberében kezdtem a szakmát Martonvásáron, egy állatorvosi rendelőben, ahol egyszerre voltam asszisztens és kutyakozmetikus.
2014-ben a legjobbak között végeztem a kisállat asszisztensi képzésen, az itt megszerzett tudásomat továbbképzésekkel azóta is igyekszem frissíteni. Ugyanebben az évben vágtunk bele férjemmel a magyar agarak tenyésztésébe és született meg az általunk megálmodott Elfeledett Kincsünk kennel “A” alma. Agarainkkal nem csak a kiállítások, de az aktív versenyzés világába is belecsöppentünk, mindkét területen csodálatos sikereket értünk el kutyáinkkal. A kozmetika névadó agara, Áldás megnyerte a kölyök Derby-t valamint 2 sportágban, pályaversenyen és coursingben is Európa-bajnoki helyezést tudott elérni.
2017-ben befejeztem munkámat Martonvásáron, az állatorvosi rendelőben. Ugyanebben az évben megszületett a kennelünkben a “B alom”.
2019-ben életem egyik legnagyobb álma teljesült, a humán egészségügy vonalán szereztem kiváló minősítésű ápolói diplomát és a kutyakozmetika mellett elkezdtem párhuzamosan sürgősségi osztályon is dolgozni.
2020. tavaszán a koronavírus – járvány miatt és hogy ebben a nehéz helyzetben minden erőmmel az egészségügyi szakmámra tudjak koncentrálni, fájó szívvel, de a kutyakozmetika bezárása mellett döntöttem.
Az életem 2020. év végén hatalmas fordulatot vett, melynek következményeként úgy döntöttem, hogy a kutyakozmetikát teljes lendülettel újra megnyitom.
Az állat és humán egészségügy vagy éppen a versenyzés és kutyás sportolás területén szerzett több éves tapasztalatomnak, nem mellesleg sokszoros kutyatulajdonos rutinomnak köszönhetően (jelenleg 8 kutya alkotja a családi falkánkat – 4 a férjemé 4 az enyém), miközben kedvencedet kozmetikázom néha még olyan problémákat, betegségeket is észreveszek melyek gyakran még a leggondosabb gazdinak sem szembetűnőek.
Bejelentkezni a +36 70 434 8188 telefonszámon tudsz hozzám hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között.
galéria
árak
Az árak komplett kozmetikára fajtastandard méretű állat esetén, valamint nem elhanyagolt szőrre értendőek:
KUTYÁK
MACSKÁK
Rövid szőrű komplett 5 000 Ft.
Hosszú szőrű komplett 8 000 Ft.
Csak bűzmirigy tisztítás 2 000 Ft. (komplett kozmetika tartalmazza, kizárólag szükséges esetben kérésre)
Karomvágás 2 000 Ft. (komplett kozmetika tartalmazza, kizárólag szükséges esetben kérésre)
Fülpucolás és fülszőrtépés 2 000 Ft. (komplett kozmetika tartalmazza, kizárólag szükséges esetben kérésre)
További fontos tudnivalók:
elérhetőségek
2462 Tárnok, Fűzfa utca 3.
Kattints ide és megnyílik a térkép
Nyitva tartás:
hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között
Bejelentkezés kizárólag telefonon:
Betti: +36 70 434 8188
apró betűs rész
A KUTYAKOZMETIKA ETIKETTJE
Kérlek olvasd el!!!
Kedves Gazdi, néhány alapszabály, amit jó ha tudsz, mielőtt hozzám érkezel:
1. A kozmetikába való bejelentkezés telefonon történik, minden hétköznap 8-16 óráig, az alábbi telefonszámon: +36 70 434 8188 – Betti.
Amennyiben nem veszem fel a telefont, amint a munkám engedi, vissza foglak hívni.
(Te sem örülnél, ha végig telefonálnék a kutyusod nyírása közben.)
2. A FACEBOOK ÉS A VIBER NEM BEJELENTKEZÉSI CSATORNA.
3. Hétvégén és a megadott időintervallumon kívül kérlek tartsd tiszteletben, hogy nekem is van magánéletem; számos szőrös gyermek vár otthon.
4. Amennyiben nem jó az előre megbeszélt időpont, amint tudod jelezd, hogy más kutyus jöhessen a helyedre.
5. Amennyiben késel a megbeszélt időpontról kérlek, minél előbb telefonon tájékoztass! Ha negyed óránál többet késel előfordulhat, hogy a szoros munkarend miatt már nem tudom elvállalni a kutyusodat.
6. Ha kedvenced éppen tüzel jelezd előre, hogy ne kan kutyát írjak be utánatok. Fontos tudnod, hogy ilyen esetben a fertőzések elkerülése végett a kutyusodat nem fogom megfürdetni, csak miután elmúlt a tüzelése.
7. Azzal sokat segítesz, ha a kívánt fazonról lehetőség szerint hozol fényképet. Különleges kérés esetén, azt előre jelezd a bejelentkezéskor.
8. Ha nem szólsz, hogy nem tudsz jönni vagy késel, akkor a következő alkalommal mikor jöttök, felszámolásra kerül az idő, amit mástól vettetek el. A harmadik ilyen alkalom után kutyusodat többet nem tudom vállalni!
Ezeket a szabályokat azért fontos betartani, hogy minden kutyust időben lehessen megnyírni és minél kevesebbszer kelljen szembesülnöd azzal, hogy milyen messzire van csak időpont a kozmetikában.
9. Miután kutyakozmetikánk magánházhoz költözött, kérlek ügyelj te is arra, hogy az itt lakókat ne zavard.
10. A kutyusod a kozmetikáig pórázon jöjjön be, amennyiben itt intézi a dolgát (akár az udvaron, akár a ház előtt az utcán) kérlek, azt minden esetben szedd össze.
11. Az utcán van bőven parkolásra alkalmas hely, kérlek a nagykapu elé közvetlenül ne parkolj, hogy a házban lakók szabadon tudjanak haza és elmenni autóikkal.
12. A kutyakozmetika garázsból lett kialakítva. Belépéshez nem a magánház bejárata, hanem a nagy vörös garázsajtó használandó.
Köszönöm az együttműködést!
Betti
In memoriam
